IKT műhely - Tippek-Trükkök - IKT

IOT.hu - IKT hírportál pedagógusoknak iPad2 teszt - Mire és hogyan használjuk... infografika.

A magyaroknál népszerű a második generációs iPad, sokan használjuk elalvás előtt is a táblát. A megkérdezettek többsége a laptopot is hanyagolja miatta.

A Sanoma Media által készített kutatásban résztvevő hat ország közül a magyar válaszadók használják a legnagyobb arányban (58 százalék) az Apple második generációs iPad készülékét. Oroszországban kiemelkedően sok iPadet használnak, egyes háztartásokban négy készülék is működik. A felmérésben szereplő országokban közös vonás, hogy az iPadek több mint felét (67 százalékát) a tulajdonos mellett más személyek is rendszeresen használják – elsősorban a házastárs, illetve az esetek több mint harmadában a gyerekek.

Laptop helyett is, leginkább reggel és este

Az iPad elterjedése jelentősen megváltoztatta az otthoni számítógép-használati szokásokat, a megkérdezettek 73 százaléka válaszolta, hogy laptopját vagy asztali gépét már kevesebbet használja, míg a megkérdezettek 38 százaléka mondta ugyanezt mobiltelefonjáról.

Az iPadet leginkább este a nappaliban (83 százalék) és reggel (70 százalék) használják. Az üres órák eltöltésének céljából történő, illetve az ágyban elalvás előtti használat aránya közel azonos (66, illetve 67 százalék). Az oroszok és a magyarok használják legtöbbet elalvás előtt iPadjüket. A válaszadók mintegy fele 0,5-2 órát tölt naponta a gép előtt – a vezető helyen az orosz és német felhasználók állnak, ők napi több alkalommal összesen akár 4 órát is használják gépüket.

A nők kevesebb alkalmazást töltenek le, de többet játszanak

Az iPadet leginkább hírolvasásra, netezésre, webes keresésekre és levelezésre használják. A hírolvasás kivételével ezek mind alapfunkciók. A második használati kategóriába tartozik a közösségi oldalak és fórumok látogatása, játékok, magazinok, tv, videók és fotók nézegetése. A nők többet játszanak, mint a férfiak. A használati gyakoriság szerinti harmadik csoportba tartozik az online vásárlás, ár-összehasonlítás és internetes banki szolgáltatások használata.

A válaszadók mintegy harmada több mint 50 alkalmazást töltött már le gépére. E tekintetben a vezető helyen a többieket messze megelőzve Németország (54 százalék) és Magyarország (41 százalék) áll – itt található a legtöbb, legalább 50 alkalmazást letöltött felhasználó. Általánosságban elmondható, hogy a nők kevesebb alkalmazást töltenek le, mint a férfiak. A válaszadók több mint fele már legalább hat fizetős alkalmazást töltött le.

Az európai iPad-használó

A válaszadók 80 százaléka férfi és 20 százaléka nő volt. A két nem között gyakorlatilag nincs különbség az iPad használatával és az azzal történő munkával kapcsolatos tapasztalatok terén. A válaszadók átlagéletkora 39 év volt. Az átlagos iPad használó rendszerint felsőfokú végzettséggel, egyetemi diplomával rendelkezik. Ez az arány Oroszországban a legmagasabb (89 százalék). A megkérdezett háztartások több mint kétharmadában ez igaz volt a házas vagy együtt élő, gyermekes illetve gyermektelen párokra is. A válaszadók mintegy 60 százaléka vallotta magát átlag feletti – akár az átlagot többszörösen is meghaladó – jövedelműnek.

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



... Tovább a teljes cikkhez >>> technet.hu - Így használjuk az iPadet

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: