IKT műhely - Tippek-Trükkök - IKT

Mobil IKT az oktatásban - Beszámoló a hajdúböszörményii IKT konferenciáról2012. január 26-án immár 16. alkalommal rendezte meg szakmai napját a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az oktatást segítő IKT eszközök köré épült a konferencia tematikája.

Ennek a nagyon bő témának egy kicsi, de egyre bővülő és egyre fontosabb szeletével foglalkozott ez a rendezvény: a mobil technológiával. A mobil eszközök és technológiák oktatásban betöltött vagy betölthető szerepét vizsgálták az előadók...

Az előző évekhez hasonlóan két nagy részre volt osztható a konferencia.

Az első részben vitaindító előadásokat láthattak és hallhattak a résztvevők. Az előadások között az Androidos mobil telefonokon elérhető Taninform e-napló szolgáltatásáról hallhattunk elsőként. Érdekes volt látni, hogy a zsebünkben lévő okostelefonok mennyire meggyorsíthatják, megkönnyíthetik az adminisztrációs munkát. Valóban csak egy pár percet vesz igénybe az óra eleji adminisztráció. Nem beszélve arról a problémáról, ami a hagyományos napló használata során nap mint nap jelentkezik, hogy a csoportbontások esetén mindig csak az egyik csoportba tudjuk bevinni a naplót. Ez a probléma ezzel az újszerű megoldással már fel sem merül, gyakorlatilag megszüntethető a többszörös adminisztráció. Persze az a kérdés, hogy van-e már minden kollégának megfelelő tudású telefonja? Ha nincs, milyen forrásból, hogyan biztosítható ennek a technikai háttere?

A második előadó az Androidos készülékek oktatási felhasználásáról tartott szemléletes bemutatót. A különböző alkalmazásokat a gyakorlatban bemutatva vált világossá, hogy milyen hasznos is lehet egy okostelefon. Úgy láttam, hogy többek fantáziáját beindította ez az előadás. Arról szólt az egymás közötti beszélgetés, hogy tanórán hogyan lehet használni ezeket az alkalmazásokat. Szükség van-e arra, hogy ezeket az eszközöket bevonjuk az képzés folyamatába? -tehettük fel a kérdést.

A tanulók zsebében már ott lapulnak ezek a készülékek. Vannak, akik már használják is, legfeljebb nem arra, amire mi tanárok szeretnénk. Ez az előadás megadta az előző kérdésre a választ. Már az osztálytermekben, a diákoknál vannak ezek a technikák. A kérdés talán már csak az lehet, hogy mikor és hogyan kerülnek be a tananyagok feldolgozásába.

Ha nem találnánk telefonunkra előre elkészített alkalmazást, akkor mi is készíthetünk kimondottan a saját igényeinknek megfelelőt. Két előadás is megmutatta ennek előnyeit és egyszerűségét. Az oktatáskutatók szerint minél több érzékszervet vonunk be az oktatásba, az annál hatékonyabbá válik.

Az egyik ilyen szoftver, amiről hallhattunk, az Articulate Storyline.
Ennek előnye a nagyfokú interaktivitást és munkáltatást támogató megoldások. A diák nem csak passzív befogadó, hanem aktív részesévé válik a tanulási folyamatnak. Mivel a szoftver lehetővé teszi a mobil eszközökön való használatot is, tulajdonképpen bárhol, és bármikor folytathatja az órai munkát a diák.

Az a kérdés fogalmazódott meg az előadás közben, hogy milyen nehéz lehet elkészíteni egy ilyen látványos, és hasznos interaktív tananyagot. A prezentáció végére erre a kérdésre is megkaptuk a választ. Olyan egyszerű a tananyag elkészítése, mint egy PowerPoint prezentáció összeállítása.

Ez annak is köszönhető, hogy az Articulate szoftver előző verziója még a Powerpoint programba épült be, és annak kiegészítéseként futott. Az új változat már önálló, egységes program, megtartva a prezentációkészítés egyszerűségét.

Az utolsó előadás a csoport- és projektmunkát támogató online szolgáltatásokról szólt. A Microsoft LIVE@EDU szolgáltatás csomagját ismerhettük meg, mely az oktatási intézmények számára ingyenessége miatt egy nagyon költséghatékony megoldás lehet, mivel a szükséges hardvert, szoftvert, és technikai támogatást a Microsoft biztosítja felhő technológia alkalmazásával.

A második részben a Bocskai István Gimnázium tanárai mutatták be saját elért eredményeiket, innovációjukat, tapasztalataikat e témákban. A szekciókban lehetőség volt a plenáris ülésen elindított vita folytatására is. Három szekcióban három kérdés körül folyt a munka továbbiakban.

A Lego robotok tanórai felhasználását mutatták be a résztvevő kollégák. Ezen a nagyon látványos bemutatón fizika órán felhasználható méréseket láthattunk, elsősorban a mechanika világából. A Lego robot szenzorait felhasználva az eddig csak nehezen bemutatható mérések pillanatok alatt a szemünk előtt rajzolódtak ki grafikonok formájában. Ez a szemléltetési mód érthetőbbé teszi a fizikát. Matematika és informatika órán is jól használható azáltal, hogy azonnal, a gyakorlatban ellenőrizhetőek a számítások, a programok eredményei. A számítógép virtualitása és a valódi világ kézzel foghatósága közötti átmenetet sokkal könnyebben érzékelik így a tanulók, mint bármilyen más számítógépi program esetén.

A Microsoft technológiák bemutatását felvállaló szekcióban elsősorban a Windows Phone telefonok oktatási alkalmazásait próbálhatták ki az érdeklődők.
Sőt, egy gyors áttekintést kaphattak a telefonokra történő egyszerű fejlesztési lehetőségekről. A bátrabbak ki is próbálhatták a fejlesztés lépéseit.

Az interaktív tananyagok szekcióban az Észak-Hajdúsági Szakképzés- Szervezési Társulás keretében a Bocskai István Gimnáziumban Articulate program segítségével kifejlesztett interaktív tananyagokat mutatták be az érdeklődőknek. Itt kézzelfoghatóvá vált az, amit a plenáris ülésen hallhattak a résztvevő kollégák. Mivel a program a SCORM szabvánnyal is kompatibilis, így arra is mód nyílt, hogy bemutassák a Moodle CMS rendszerbe integrált interaktív tananyagok számonkérést segítő lehetőségét.

A tananyagban található kvízek eredménye azonnal megjelenik a Moodle kurzuskezelő rendszerben. Így folyamatosan nyomon követhető a tanulók aktivitása, teljesítménye és előrehaladása.

Számonkérést segítő szavazórendszert is láthattak az érdeklődők. A Qwizdom rendszer segítségével ennek a használatát gyakorlatban is kipróbálhatták. Nagy előnye, hogy a oktató az eredményeket folyamatosan nyomon követheti, így ha szükséges, azonnal be tud avatkozni.

Ez a konferencia mindenkit meggyőzött, hogy a jövő valóban jelen van.

A beszámolót Oláh Tibor igazgató helyettes írta.

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: