Számítógépek - Okostelefonok

Windows Phone a Telenor Okostelefon Akadémián Tizenegyedik alkalommal szervezett találkozót az okostelefonok rajongóinak a Telenor. Ezúttal az Android mellett az egyre népszerűbb Windows Phone is az Okostelefon Akadémia programjába került..
Továbbra is az Android a legnépszerűbb operációs rendszer az okostelefon-felhasználók körében világszerte, ugyanakkor már itthon is egyre többen használják a Windows Phone operációs rendszerrel működő telefonokat – az elmúlt egy év alatt hazánkban megnégyszereződött a WP felhasználóinak aránya. A Telenor kínálatában is mind több Windows Phone telefon szerepel az androidos készülékek mellett, éppen ezért a mobilszolgáltató a közösségi okostelefon-rendezvényén az Android mellett feltörekvő platform bemutatása felé nyitott. Az október 25-én megrendezett Android vs. Windows Phone workshopon közel 250 vendég és 20 előadó vett részt.

„Két éve, 2010 decemberében indítottuk az Android Workshop sorozatot, hogy szakértők bevonásával népszerűsítsük a Google platformjában rejlő lehetőségeket. Mára a Windows Phone is egyre jelentősebb felhasználói bázissal és hatalmas lehetőségekkel bír. A jövőben célunk több operációs rendszert is mélyebben megismertetni az érdeklődőkkel. Ennek első lépése az Android vs Windows Phone Workshop. A megújulás fontos eleme továbbá, hogy az információ és a tudás forrása ne csupán mi legyünk, hanem rendezvényeinken teret adjunk a felhasználóknak, amatőr és profi fejlesztőknek, hogy egymást segítsék, egymástól tanulhassanak, inspirációt szerezzenek. A workshopokat 2013-tól, a témát átfogó Okostelefon Akadémia néven folytatjuk.” – mondta el a megújuló rendezvénysorozat kapcsán Egyed Gábor, a Telenor közösségi média szakértője.
 
A Telenor nemcsak tartalmában, hanem elnevezésében is megújítja a rendezvénysorozatot: a jövőben Okostelefon Akadémia közösségtalálkozókon várja az okostelefonok iránt érdeklődőket, a felhasználókat és a fejlesztőket egyaránt. A szervező célja, hogy a találkozók alkalmával összehozza a mobiltechnológia lehetőségei iránt érdeklődő, de eltérő ismeretekkel, tapasztalatokkal, célokkal rendelkező embereket. A rendezvénysorozat interaktív jellege elősegíti a tapasztalatcserét, az okostelefonokról szóló kötetlen beszélgetéseket, valamint a közös fejlődést.
 
A szolgáltató a virtuális világban is egy új lehetőséget biztosít a fejlesztők számára, hogy alkalmazásaik kiemelt figyelmet kaphassanak. Takács Zoltán, a Telenor termék és innovációs igazgatója a workshop alkalmával elmondta: „Innovaciós stratégiánk fontos alappillére  a partnerség, a partnerekkel közös szolgáltatások elindítása. Ebben a szellemben indítottunk el exkluzív szolgáltatásainkat is: a Deezerrel közös zeneszolgáltatásunkat és az MTVA Teletéka videó tartalomszolgáltatást. A következő fontos lépés a Telenor Google Play Polc elindítása lesz. A Polc feltöltése megkezdődött a Telenor által válogatott alkalmazásokkal. Saját fejlesztésű applikációink mellett ezt az exkluzív lehetőséget elsőként a workshopon megjelent fejlesztőknek biztosítjuk.”
 
A Telenor a jövőben is számít amatőr és profi fejlesztők jelentkezésére, és szándékai szerint saját felületein és rendezvényein lehetőséget biztosít az így megismert applikációk megjelenésére. Fejlesztők jelentkezését, applikációik bemutatásával az app@telenor.hu címre várja a szolgáltató. 
<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



... Tovább a teljes cikkhez >>> PRIM.hu - Okostelefon Akadémiával újít a Telenor

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: