Hírek - IKT hírek röviden

Intelligens világháló - Eljött a Web 3.0 idejeIntelligens világháló, gondolkodó web, értelmező keresés, szemantikus technológia. Ezek a fogalmak ma még szinte ismeretlenül csengenek fülünkben, hamarosan azonban az IT világának megszokott elemeivé válnak, hiszen létező fejlesztésekről és megoldásokról beszélünk.

A tíz éve még csak kutatási témaként létező szemantikus technológia forradalmi újdonságát a Google tesztelés alatt álló keresési rendszere is előrevetíti, csak úgy, mint a Facebook Graph Search funkciója, melynek béta változatát január közepe óta tesztelhetik a közösségi oldal tagjai.

Az új fejlesztések egyik célja, hogy minél inkább „emberivé” tegyék az alkalmazások használatát. A rendszer szemantikus módszerek alapján kezd el „gondolkodni”, például igyekszik kontextusában is értelmezni a keresésnél megadott szövegeket. Ez nemcsak a keresésnek és az internethasználatnak, hanem az információ elérésének és szűrésének is teljesen új perspektíváját nyitja meg a felhasználók előtt. A szemantikus technológia lehetővé teszi az adatok integrálását és értelmezését, a közöttük lévő kapcsolatok definiálását, jellemzését. Internetes keresést tekintve ez azt eredményezi, hogy a puszta találati tétel– vagy oldallistázás helyett konkrét válaszokat kaphatunk a kérdéseinkre. Ezzel együtt nemcsak pontosabbá, hanem gyorsabbá is válik a keresés, lerövidül a felhasználói interakciók ideje.  

Ezt az újítást alkalmazza a Google is, amelynek keresőmotorja a következő néhány hónapban komoly mérföldkőhöz érkezik. Amit Singhal, a Google egyik keresésért felelős vezetője szerint az új rendszer: „sokkal inkább úgy keres és úgy is ad találatot, ahogyan az emberek értelmezik a világot”. Szemantikus technológiát alkalmazó keresővel rukkolt elő az év elején a Facebook is, amelynek béta verzióját korlátozott hozzáféréssel már ki is próbálhatják az érdeklődők. A Facebook Graph Search az ismerőseink által velünk megosztott adatokban, kapcsolatokban, valamint a Facebookon publikusan megosztott adatokban keres, ezzel alapvetően megváltoztatva például a keresőoptimalizálásról alkotott képet.

Az új technológiában rejlő lehetőségeket a magyar IT fejlesztők sem hagyják figyelmen kívül. A száz százalékban hazai tulajdonú R&R Software Zrt. szakértői bázisának kutató-fejlesztői hazai és európai egyetemekkel együttműködve vizsgálják a szemantikus web által kínált termékfejlesztési lehetőségeket. „Meggyőződésünk, hogy a Web 1.0, Web 2.0 evolúció következő állomása a Web 3.0 paradigmában megvalósított, szemantikus technológiák adta újszerű lehetőségeket kihasználó szolgáltatások és termékek megjelenése lesz” – mondta el Orosz Gábor, a szoftverház termékfejlesztési igazgatója. A cég az elmúlt években kifejlesztett „Alkalmazás Szolgáltatás Hálózati Platform” prototípusa már most alkalmassá teszi bizonyos internetes alkalmazás-szolgáltatások szemantikus technológiával való összekapcsolását, ami a mindennapokban használatos vállalati megoldásokban és üzleti célú szoftverekben alkalmazva korszakos előrelépést jelenthet.

Az R&R Software és a Szegedi Tudományegyetem szemantikus technológiára épülő „Alkalmazás Szolgáltatás Hálózati Platform” prototípusáról részletesebben itt olvashat: http://www.rrsoftware.hu/wps/wcm/connect/rrhu/rr/rrsoftware/cegismerteto/sajto/press_20121031_kpluszf

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

 


... Tovább a teljes cikkhez >>> PRIM.hu - Gondolkodó WEB 30 Beléptünk a következő generációs internet világába

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: