IKT műhely - Netbiztonság

A felhőalapú számítástechnika szolgáltatások veszélyei

A páratlan előnyök élvezete mellett komoly biztonsági kockázatokra is fel kell készülniük azoknak, akik felhőalapú (a szolgáltató eszközein elosztott) számítástechnikai szolgáltatásokat vesznek igénybe – írta a Világgazdaság.

Technikai, üzemeltetési, jogi és gazdasági problémák merülhetnek fel” – mondta a VG-nek Bocsok Viktor, a Kürt Zrt jogi és biztonsági szakértője az AIG kiber-biztonsági konferenciáján.

 

A szakember azonban gyorsan hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy óvakodni kell a felhőalapú szolgáltatástól, azt viszont igen, hogy körültekintően kell kiválasztani a szolgáltatót, megfelelő szerződést kell kötni vele, és ha még ezután is marad kockázat, arra biztosítást kell kötni.

Az egyik fő aggály a személy- és adatvédelmet érinti, vagyis hogy milyen módon vehetjük elejét annak, hogy ránk vonatkozó információk keringjenek általunk nem felügyelhető informatikai rendszerekben.

Az igazán nagy felhőszolgáltatók hatalmas, diverzifikált rendszereket használnak, így viszont nem kerülhető egy, hogy például egy Google-felhőben kezelt gmail-levelezés adatai ne forduljanak meg, mondjuk Kínában, vagy az USA olyan részén, ahol nem garantált az európai, vagy az annál is szigorúbb, hazai adatvédelmi előírások betartása – tette hozzá a beszámoló.

 

Tovább a teljes cikkhez >>> hvg.hu

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

 


 

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: