Számítógépek - Laptop és PC

Érkezőben a Microsoft KinÉrkezőben a Microsoft Kin

Elsősorban a közösségi hálózatokat gyakran látogató fiatalok számára készíti a Microsoft két új készülékét, amelyek azért minden bizonnyal nem csak a tinik körében lesznek népszerűek. 
 
Kin.com oldalon már megismerhetünk néhány részletet, ezekből pedig kiderül, hogy nagyjából hogyan is kell elképzelnünk a Microsoft betörését a mobiltelefonos szegmensbe - már ami a készülékeket illeti. Két eltérő megoldás érkezik majd egy időben (az eddig megjelent információk szerint májusban), ezek pedig főként külsejükben térnek majd el egymástól, ami nyilván azt a célt szolgálja, hogy minél szélesebb korosztályokat lefedjenek velük. 

A szoftvercég elgondolása szerint elsősorban azon fiatalok, fiatal felnőttek (15 és 30 év közöttiek) érdeklődnek majd a készülékek iránt, akik gyakran töltik idejüket a közösségi portálokon, ismerőseikkel, barátaikkal csevegve, a különböző hírességekkel kapcsolatos újdonságokra vadászva, miközben nem szeretnének lemondani a hagyományosnak mondható mobiltelefonok jelentette kényelemről. 

Érkezőben a Microsoft KinMind a Kin One, mind pedig a Kin Two Windows CE mag köré épül (vagyis az általánosabb célú operációs rendszerként értelmezett Windows Phone 7 funkcionalitásához képest korlátozottabb képességekre számíthatunk), bár a kezelőfelület már inkább az utódra hasonlít, a maga nagyméretű képeivel, a könnyen olvasható szöveggel. 

A Kin One egy meglehetősen kicsinyke készülék, amely mérete ellenére QWERTY billentyűzettel érkezik (ezt a kijelző mögül varázsolhatjuk majd elő). A Kin Two már valamivel nagyobb, itt egy emberibb méretű billentyűzeten dolgozhatunk, amely szintén a kijelző mögül kihúzva jelenik csak meg előttünk. Minden fontosabb beállítást elérünk majd a weben keresztül, ez szintén a kényelmet szolgálja, az audio stream pedig mindkét változat esetében megoldható lesz Wi-Fi, illetve 3G kapcsolaton keresztül. A két telefon egyébként emellett még a Bluetooth technológiát is támogatja.

A zene mellett természetesen nagy hangsúlyt helyeznek a videókra (ez a hivatalos oldal hatalmas intróján is jól látszik), a Facebook, SMS, MMS, illetve email támogatásra. A Kin Spot (amely a billentyűzeten lévő zöld gombbal hívható elő) révén ezek megosztása is egyszerű lesz, mindössze az adott ikont, képet, egyebet kell a megjelenő zöld pontra húznunk. A Kin One 4 GB belső tárhellyel, valamint 5 megapixeles kamerával, mono speakerrel, valamint QVGA kijelzővel érkezik, a Kin Two már 8 GB belső tárhelyet8 megapixeles kamerát, sztereo hangzást, valamint HVGA kijelzőt vonultat fel. 

Az Egyesült Államokban mindkét készüléket a Verizon hálózatán keresztül használhatják majd a vásárlók, a megjelent hírek szerint 15 percenként szinkronizálják majd a készülékeket azon keresztül, hogy elkerüljék a borsos adatforgalmi számlákat. 
 
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható www.sg.hu

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: