Hírek - IKT hírek röviden

Újraszabályozták a torrent törvényt a franciáknál

A francia politikusok rájöttek, hogy mégsem olyan jó ötlet letiltani az embereket az internetről, ezért megszüntették a 2010-ben bevezetett, három csapás néven elhíresült törvényt.

Az előző kormány alatt hozták meg azt a szabályt, hogy a tiltott torrentezésen kapott felhasználókat három szabálysértés után akár egy hónapra is eltilthatják az internetezéstől.

Továbbra is veszélyes lesz torrentezni, mert akár 1500 eurós büntetéssel is sújthatják azokat a felhasználókat, akik fájlok megosztásával megsértik a szerzői jogokat. Ugyanakkora kormány eltökélt szándéka, hogy az egyéni felhasználók csesztetése mellett a jogsértéssel pénzt kereső weboldalak felszámolására is jusson idejük a hatóságoknak.

Egy februárban kiadott jelentés szerint a francia fájlcserélőkkel foglalkozó szervezet, a Hadopi összesen 1,6 millió első figyelmeztetést küldött ki internetezőknek, utána már csak 139 ezer második figyelmeztetést, és csupán 29 eset jutott el a legutolsó szakaszba, amikor az elkövetőnek már a bíróság előtt kellett felelnie a tetteiért. Ugyanakkor máig csupán egyetlen embernek a hozzáférését függesztették fel, egy 43 éves férfiét, aki többek között Rihanna slágereit töltötte le.

Tovább a teljes cikkhez >>> index.hu

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: