Hírek - IKT hírek röviden

McAfee különc élete filmen

John McAfee nevét a számítógépes biztonsági szakértők leginkább azért tisztelik, mert az általa 1987-ben alapított vállalat égisze alatt egy erős és megbízható vírusirtót fejlesztett ki. Magyarországon a PC-k hőskorában szinte alapvetésnek számított, hogy minden számítógép-tulajdonos kelléktárában ott lapuljon pár floppy a McAfee szoftver aktuális változatával.

McAfee különc élete filmen

Persze a szakember már jóval korábban elkezdte számítástechnikai pályafutását. Miután a NASA-nál dolgozott programozóként, majd a Xerox és a Univac színeiben operációs rendszerek fejlesztéséért felelt, a Lockheed munkatársaként kapta élete első számítógépes vírusát.

A Pakistani Brain nevű károkozó felfokozta kíváncsiságát, megírta hozzá az eltávolító algoritmust, majd beleásta magát az akkoriban megjelenő vírusok világába - ennek eredménye lett a saját vírusirtó, és a köré szervezett vállalat. 1994-ben azonban John megvált a cégtől, amely később egy összeolvadás után Network Associates néven folytatta, az alapítótól már teljesen függetlenül (a szoftver nevét is csak az addig megszerzett ismertség miatt tartották meg).

Tovább a teljes cikkhez >>> www.technet.hu

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: