IKT műhely - Facebook

Az okosfejhallgató facebookozni és twítelni is tud

Ha a legvadabb metál számra rázzuk a fejünket a villamoson, vagy éppen valami lágy dallamra próbálunk nyugovóra térni, és az éppen hallgatott zeneszámot az egész világgal, vagy legalábbis a haverokkal szeretnénk megosztani, akkor ennek mostantól egy vadonatúj formája is elérhető.

Az okosfejhallgató facebookozni és twítelni is tud

Történt ugyanis, hogy a Muzik bejelentette az általa egyszerűen csak a világ első és egyetlen közösségi kapcsolattal felvértezett fejhallgatójának kikiáltott terméket. A Smart Headphone nevezetű újdonság jobboldali szekciójában elhelyezett kezelőszervekkel nem egyszerűen csak a hangerőt lehet állítani és a zenék között lehet barangolni, hanem akár posztolni is lehet.

A Share gomb megnyomásának hatására ugyanis az aktuálisan éppen hallgatott zenét megoszthatjuk a Facebookon, a Twitteren és egyéb közösségi hálózatokon is. Az integrált mozgásérzékelő révén automatikus kikapcsolásra is képes füles persze nem olcsó mulatság: a kereskedelmi forgalomban a negyedik negyedévben felbukkanó Muzik Smart Headphone ára 299 dollár (70 ezer forint).

Tovább a teljes cikkhez >>> www.technet.hu

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: