Hírek - IKT hírek röviden

Lapról-hangra: hangos újság gyengénlátóknak

Vannak, akik nyomtatott formában szeretnek újságot olvasni, akiknek külön élvezet, hogy a kezükben tartják kedvenc lapjukat.

Mások az interneten keresztül futják át a választott újság híreit, hiszen az internet révén most már szinte minden újság elérhető.

Lapról-hangra: hangos újság gyengénlátóknak

Van az újságolvasóknak egy harmadik csoportja, akik szívesen választanák az előbbi két újságolvasási lehetőség bármelyikét, de nem tehetik meg, mert látássérültségük miatt nem tudják olvasni a nyomtatásban megjelenő újságokat, folyóiratokat. A weben pedig sok napi-, heti- és havilap felülete nem olvasható a vak és gyengénlátó emberek által használt képernyőolvasó és nagyító szoftverekkel.

Amikor tehát sem a nyomtatott, sem az internetes újságlapozgatás nem működik, akkor segít a Lapról hangra portál. A Lapról hangra egy olyan felolvasói és olvasói portál, ahol a vak és gyengénlátó emberek önkéntesek felolvasásában hallgathatnak meg és tölthetnek le újságcikkeket, amelyeket más módon nem lenne lehetőségük elolvasni. Ez a weboldal azonban nemcsak egyfajta „hangos újság”, hanem kiváló lehetőség is a beszélgetésre, vitatkozásra az egyes cikkekről, és az előítéletek lebontására, legyen szó látó vagy látássérült emberekről.

Tovább a teljes cikkhez >>> hirek.prim.hu

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: