Közösség - Események

 

Projektzáró konferenciát tartott a TÁMOP-3.1.4. „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben” című pályázat kapcsán „Petőfi Sándor” ÁMK általános iskolája aulájában a napokban a csengeri önkormányzat.

Az ökormányzat által megpályázott és elnyert 64 millió forintból innovatív programfejlesztés valósulhatott meg az intézményben, melynek keretei között – az alkalmazásképes tudás középpontba helyezésével – a 3-14 éves korosztály képességei, készségei fejlődhettek. A program során megújulhatott a bevont pedagógusok módszertani kultúrája (problémaközpontú tanítás, a cselekvésből kiinduló gondolkodásra nevelés, a felfedezhető tanítás-tanulás, valamint a megértésen és tevékenységen alapuló fejlesztés).

Interaktív tábla az új tanévben Csengerben

A záró eseményt Halászi Gáborné projektmenedzser nyitotta meg az ÁMK dolgozói, a város vezetése és a program folyamat-tanácsadói, valamint az érdeklődők jelenlétében. A projekt szakmai hozadékáról a házigazda, Kazamér Tibor számolt be. Őt Dobrásznky Sándor iskolai és Szásziné Sustyák Anna óvodai folyamat-tanácsadó követte, akik méltatták az intézményben folyó szakmai munka magas színvonalát. Referencia-intézménnyé válás lehetőségét is felvetették a vezetés számára. Az egyes telephelyek szakmai vezetői a 10 hónap alatt végzett mindennapi munkát kötötték egy-egy csokorba.

Apáti György polgármester gratulált az elért eredményekhez. Megelégedéssel konstatálta, hogy szeptembertől – előreláthatólag – 300 tanulói laptop, valamint több tucat számítógép és interaktív tábla várja a pedagógusokat és gyerekeket.

– A több mint 400 millió forintból felújított iskola, a csodálatos óvoda, a rendelkezésre álló taneszközök sokasága, mind-mind a jövő generáció szellemi fejlődéseknek a záloga, egyben garancia is Csenger jövőjére nézve – tette hozzá a város vezetője.


A cikk teljes terjedelemben itt olvasható >>> szon.hu

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: