Közösség - Események

Beszámoló az I. LEGO Robotprogramozó versenyről
 Beszámoló az I. LEGO Robotprogramozó versenyről

2010 május 29-én a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium megrendezte az I. LEGO Robotprogramozó országos csapatversenyt a közoktatás 5-6. évfolyamára járó diákok számára.

A cél az volt, hogy a tehetséges, informatika, programozás, reáltudományok iránt fokozottan érdeklődő diákok számára lehetőséget biztosítsunk tudásuk, kreativitásuk bemutatására, összemérésére.

A versenyen a Mindstorms NXT robotok programozása volt a feladat. A csapatoknak 90 perc alatt kellett egy előre elkészített pályán útvonal követési és akadálypálya jellegű feladatokat megoldaniuk egy előre összeépített robotra írt programok segítségével. A megoldásokat szakmai zsűri értékelte, a feladat megvalósításának precizitása, a programok forráskódja és a tesztpálya bemutatók alapján.

A versenyt hagyományteremtő céllal indítottuk, és úgy tervezzük, hogy Beszámoló az I. LEGO Robotprogramozó versenyrőlsikeresség esetén évenként rendezzük meg hasonló lebonyolítási rendben és időpontban. Úgy tűnik, hogy sikerült érdeklődést keltenünk az általános iskolákban, mivel 35 csapat nevezett szerte az országból (Győrtől – Egyekig, és Budapesttől – Zsámbékig). A célunk az volt, hogy népszerűsítsük a programozást és a mérnöki kompetenciákat, amelyeket Mindstorms robotokkal és az NXT-G szoftverével már kisgyermekkortól sikeresen lehet alkalmazni – mondta el Badó Zsolt a verseny egyik szervezője.

A jelen diákgeneráció az IKT eszközöket sok esetben kompetensebben használja, mint szüleik. Az internet és az IKT eszközök elterjedésével az információhoz jutás a XXI. század esélyeket megteremtő hatása. Az informatikai fejlesztések egyik legdominánsabb irányának a robotika fejlődése tűnik. Az oktatás szükségessége nehezen vitatható, hiszen a háztartásokban jelenleg is rengeteg olyan elektronikus eszköz működik, amely processzor vezérelt technológiára épül, a szórakoztató és kommunikációs elektronikától a fejlettebb háztartási gépekig.

 

Ezen eszközök aránya egyre nő és a jövő generációjának a gombok nyomogatásán túlmutató kompetenciákkal kell rendelkeznie, hogy ne váljon mindez a „varázslat” és „misztikum” eszközévé, hanem az egyszerű eszközhasználó is lássa és tudja a mögöttes algoritmusok emberi kreativitásban rejlő működését. Foglalta össze a verseny jelentőségét Kiss Róbert a verseny másik szervezője.

Beszámoló az I. LEGO Robotprogramozó versenyrőlA verseny minden résztvevője oklevelet és tárgyjutalmat kapott, a helyezésüknek megfelelően.

Eredmények:

5. évfolyam

1. Amatőr profik: Gergály Benedek, Zách Levente (Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Általános Iskola)

2. Robrob: Tormási Tivadar, Rácz Donát (Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét)

3. ROBORALLY: Gucsi Bálint, Buzási Dániel (Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét)

6. évfolyam

1. Roboking: Coulibaly Patrik, Csontos Dávid (Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét)

2. B.F.II: Kiss Máté, Oroján Iván (Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét)

3. G.M.Warriors: Foki Márk, Horváth Gábor (Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr)

 

Kiss Róbert

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: