Hírek - IKT hírek röviden

Kína ferde szemmel néz az IT óriásokra

Biztonsági okokból az IBM és az Oracle tevékenységét illetően is vizsgálatot kezdenek az adatmegfigyeléssel kapcsolatos ügyben a kínai hatóságok - írja a sanghaji értékpapír-piaci napilap pénteki számában.

A nagy amerikai szoftver-, illetve információ tech nológiai vállalatokat, az IBM-et, az Oracle-t és az EMC-t érintő vizsgálódást azt követően jelentették be, hogy korábban az amerikai adatmegfigyelés részleteit kiszivárogtató Edward Snowden felfedte, több kínai egyetem is az amerikai hírszerzés célpontja volt.

Kína ferde szemmel néz az IT óriásokra

A pekingi Csinghua Egyetemen például csak januárban több mint 60 számítógépet és szervert hackeltek meg az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) szakemberei, akik Snowden elmondása szerint a Hongkongi Kínai Egyetem (CUHK) rendszerét is támadták. Ez utóbbi a különleges igazgatású övezet internetforgalmát irányító központként szolgál.

A sanghaji szaklap úgy fogalmaz: a külföldi   technológia fejlettsége nyomán a kínai információtechnológiai rendszerek piacát jelenleg külföldi cégek uralják, ez pedig  –  ahogyan arra a Snowden-ügy is rámutatott  –  komoly biztonsági problémákat rejt magában. Egyelőre nem tudni, hogy az amerikai vállalatokat érintő vizsgálódás pontosan mire terjed ki, és a cégek tevékenységét hogyan befolyásolja majd.

Tovább a teljes cikkhez >>> hirek.prim.hu
<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

 


 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: