Hírek - IKT hírek röviden

Elismerte az Apple a iMac-es képernyő hibát

Fura hiba ütötte fel a fejét az Apple 2011-ben kiadott egyes iMac konfigurációiban.

A felhasználók egy ideje már panaszkodnak különböző grafikai gondokra, mint például az asztal csíkozódására, torzulására, illetve a grafikai elemek villogására.

A hiba csak a 27 colos modelleket érinti, ezen belül is a Thunderbolt interfésszel rendelkező, Sandy Bridge-es, négymagos Intel Core i5 és i7 processzorral és Radeon HD 6970M-es VGA-val dolgozó konfigurációkat. A közösség tagjai már hónapok óta azon munkálkodnak, hogy az Apple elismerje a hibát, és valamilyen formában kárpótolja őket a kellemetlenségekért.

Az Apple mára hivatalosan is elismerte, hogy a hiba létezik, és a 2011 májusa és 2012 októbere között vásárolt 27 colos iMac gépeket érinti. Egészen pontosan azokat a konfigurációkat, melyek szériaszámának vége DHJQ, DHJW, DL8Q, DNGH, DNJ9, DMW8, DPM1, DPM2, DPNV, DNY0, DRVP, DY6F vagy F610. A felhasználó az előbbi feltételeknek megfelelő termék esetében a vásárlástól számított három éven belül jelezheti a cserére az igényét, úgy a regionálisan kijelölt szakszerviz köteles a Radeon HD 6970M-es MXM modult egy másik termékre váltani. Itt alapvetően probléma lehet azzal, hogy ezt a hardvert már nem gyártják, vagyis egy újabb sorozatú MXM modult kell választani a helyére. Amennyiben a garanciális terméken a vásárló bármilyen okból saját költségre cseréltette ki az MXM modult, úgy az Apple a szakszervizben kiállított számla birtokában visszafizeti a cseréért felszámolt költségeket.

Tovább a teljes cikkhez >>> prohardver.hu
<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

 


 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: