Hírek - IKT hírek röviden

Mikor előzik meg a tabletek a PC-ket?

A legújabb piaci előrejelzés szerint az utolsó negyedévben több tábla kerül majd forgalomba, mint hagyományos asztali és mobil PC, míg éves szinten 2015-re jön a helycsere.

Az IDC által most közzétett friss előrejelzésben arról olvashatunk, hogy a tábla PC már az év vége előtt megkaparinthatja az első helyet, megelőzve ezzel a hagyományos számítógépeket.

A teljes évre vonatkozóan ez ugyan csak 2 év múlva ismétlődik meg, ám a fordulópont kétségtelenül elérkezett. A piackutató cég saját adatai szerint az év utolsó három hónapjában az "okos" eszközök (PC, tábla, okostelefon) teljes szegmense több mint egynegyedével, egészen pontosan 27,8 százalékkal bővül, ami kissé lassabb ütem az egy évvel korábbihoz (30,3 százalék) képest.

A növekedést egyértelműen az okostelefonok és táblák táplálják majd, míg a PC-k korábban megjósolt forgalmát most 10 százalékkal mérsékelték. Az igazi érdekesség, hogy a negyedik negyedévben már több tábla találhat gazdára, mint hagyományos PC, ezzel pedig elérkezik a várva-várt fordulópont - éves szintre vetítve ez csak 2015-ben várható, mivel az idei év elején még egyértelműen a hagyományos számítógépek voltak előnyben.

Tovább a teljes cikkhez >>> www.sg.hu
<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó anyagok:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

 


 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: