Számítógépek - Okostelefonok

Lumia 1020: jött, látták és győzni akar

Mostantól a magyar felhasználók is  megvásárolhatják.

Végre mi is testközelből láthattuk, mire képes a 41  megapixeles, Carl Zeiss optikával és Xenon vakuval felszerelt, 6 lencséből  álló PureView kamera.

 


Amatőröknek is sikerélmény  A készülék legkiemelkedőbb tulajdonsága egyértelműen a kamerája. Az  eseményen is ez került a fókuszba, ahol többek között azt is bemutatták,  hogyan lehet profi fotókat készíteni egy telefonnal.    A nagy felbontás, valamint a hat tagból álló lencserendszernek köszönhetően  kiléphetünk a hagyományos telefonos képek világából: egészen új dimenziók  nyílnak meg előttünk.

A jó minőségű kép nem minden: a zoomolt jó minőségű  fotó, az már valami. A 1020-as pont ezt nyújtja a felhasználóknak, melyet  tetéz az, hogy egy speciális képelemző technológia hét pixelből készít  speciális átlagolással egyetlen szuperpixelt, így a nagyításnál sokkal  élesebb képet kapunk. A Pro Cam alkalmazással pedig a manuális beállításokkal kísérletezhetünk,  mint például az ISO, fehéregyensúly – és mindezt látjuk, vagyis azt, hogyan  változik az adott kép. Azoknak pedig, akik kicsit bátortalanok ezen a  téren, vagy nem ennyire...

Tovább a teljes cikkhez >>> prim.hu

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó anyagok:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: