Hírek - IKT hírek röviden

Mennyibe kerül Magyarországon a PS4 (PlayStatinon 4)?

Úgy fest, a Sony nem csak árban és teljesítményben akarja verni a Microsoftot az új generációs konzolok bevezetésekor, hanem piaci lefedettségben is.

A japán vállalat még nyár végén jelentette be az első ütemben részt vevő 32 országot, és ennek alapján jogos volt a feltételezés, hogy hivatalos forrásból az xBox 1-hoz hasonlóan a PS4 sem lesz kapható Magyarországon ebben az évben.

Mennyibe kerül Magyarországon a PS4 (PlayStatinon 4)?

A Sony viszont minden bizonnyal ki akarja használni azt a lendületet, amit a PlayStation 4 a bejelentés óta az okosan kivitelezett kommunikációs és marketing stratégiának és a Microsoft melléfogásainak köszönhetően összeszedett, így ma bejelentette, hogy az eredetileg tervezett 32 országon felül további háromban, Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is még az idén piacra dobja új konzolját. A PS4-hez ezekben az országokban december 13-ától lehet majd hozzájutni, az alapkiszerelés ajánlott fogyasztói ára 127 990 forint lesz, míg a Killzone: Shadow Fall vagy a Watch Dogs című játékkal együtt vásárolva 140 990 forint kell a pénztárnál hagynunk.

Nagyon örülünk, hogy karácsony előtt elhozhatjuk Magyarországra, Csehországba és Szlovákiába a PS4-et, amivel eleget teszünk a megjelenési dátumra türelmesen várakozó játékosok magas elvárásainak” – kommentálta a SCEE bejelentését Steve Foster, a vállalat Kelet és délkelet-európai értékesítési és marketing menedzsere, aki hozzátette, hogy a régió nagyon fontos számukra, amit az is bizonyít, hogy az év legfontosabb időszaka előtt elérhetővé válik a PS4. A géppel együtt a PlayStation 4 mellé szánt perifériák is megjelennek, bár a DualShock 4 az eddig megszokottnál némileg magasabb áron, 17 990 forintért lesz beszerezhető.

Tovább a teljes cikkhez >>> itcafe.hu
<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó anyagok:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

 


 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: