Hírek - IKT hírek röviden

e-anyakönyv  váltja fel a jelenlegi négyféle anyakönyvet

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának fejlesztése révén a jelenlegi négyféle anyakönyv helyett már csak egyre lesz szükség.

A KEKKH a közel egymilliárd forintos uniós forrásból megvalósuló informatikai fejlesztésének eredménye, hogy egyféle anyakönyv váltja fel a jelenlegi négyféle (születési, házassági, bejegyzett élettársi kapcsolati, halotti) anyakönyvet. „Fő cél, az elektronikusan vezetett közhiteles anyakönyv létrehozása, ebből korszerű, hatékony és gyors adatbevitel, valamint adatszolgáltatás biztosítása az anyakönyvvezetők, illetve az anyakönyvi adatok igénylésére jogosult egyéb szervezetek és személyek számára.”- emelte ki projektnyitó előadásában Tekler Vilmos.

A projekt vezetője hozzátette, hogy az országos elektronikus anyakönyvi közhiteles nyilvántartás létrejöttével csökkennek az ügyfelek ügyintézéssel járó terhei, többek között egyszerűbbé válnak az anyakönyvi, az anyakönyvezésen alapuló, a személyes adatok nyilvántartását és azok változását érintő hatósági eljárások (pl. személyazonosságot igazoló okmányok kiadása), valamint az ügyfelektől történő anyakönyvi kivonatok indokolatlan igénylésének gyakorlata.” Adattakarékossági és célszerűségi okokból az adatok nyilvántartása nem anyakönyvi események alapján történik majd papíralapon, hanem személyhez kötötten elektronikusan. A papír alapú anyakönyvek adattartalmának digitalizálása folyamatosan történik.

Tovább a teljes cikkhez >>> computerworld.hu

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó anyagok:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: