Hírek - IKT hírek röviden

4k felbontású (Sharp és Dell) monitor ultra képátlóval (34')

A kínai Expreview.com értesülései szerint a Dell egy újabb kijelzőn töri a fejét, amivel az elsők között rukkolhat elő a piacon.

A héten ugyanis elsőként helyezték kilátásba a 24 és 28 colos 4K felbontású monitorok piaci megjelenését, most pedig egy 34"-es, ultraszélesvásznú termékről adtak hírt, aminek már neve is van: UltraSharp U3415W. Az asztali kijelzők piacán ez lehet a következő lépés a 29 colos monitorok (mint például az általunk is tesztelt Dell U2913WM) után, ahol szintén extra széles képarányt alkalmaznak, mely igen közkedvelt lett annak köszönhetően, hogy a széles képfelületnek és az ehhez tartozó felbontásnak hála igen sok alkalmazás ablaka pakolható egymás mellé. Ha már felbontás, meg kell említeni, hogy az U3415W állítólag 3440x1440 pixel megjelenítésére képes (szemben a 29-esek 2560x1080 képpontjával), ami azt jelenti, hogy magasságban (sorok számában) a 16:9 képarányú WQHD (2560x1440) felbontásra képes panelek felbontását kínálják.

Mindenesetre megjegyeznénk, hogy a megadott felbontás estében a képarány nem pontosan 21:9, azaz 2,37:1, mint a 29 colosok esetében, hanem 2,39:1, ami kissé gyanús, ezért a kiszivárogtatott adatokat érdemes fenntartásokkal kezelni. A felbontáson túl az egyéb technikai paraméterekről egyelőre nem érkeztek információk, de vélhetően a Dell az LG IPS paneljét fogja használni, tehát ezek alapján nagyjából sejteni lehet, hogy mire számíthatunk.

Tovább a teljes cikkhez >>> prohardver.hu

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó anyagok:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: