Számítógépek - Okostelefonok

Lesz vagy nem lesz Nokia androidos platform (Normandy)?

Még az ősszel érkezett a hír, hogy a Nokia egy androidos okostelefonon dolgozik annak ellenére, hogy a finn cég elkötelezett és egyben az első számú Windows Phone gyártó.

A későbbiekben az is kiderült, hogy a Google operációs rendszere a szintén ősszel felbukkant Normandy névhez fűzhető melyről már fotókat is láthattunk, hála a híres kiszivárogtató, evleaks közleményeinek. Azóta azonban olyan hírek is felütötték a fejüket, miszerint a Nokia csak kísérleti céllal ugrott neki az Androidnak, így a Normandy sosem kerül piacra.

A pletykát persze az is alátámasztotta, hogy a időközben lezárult a Microsoft általi felvásárlás több szakasza is, mind a részvényesek, mind az EU és az USA trösztellenes bizottságai áldásukat adták a finnek eszközrészlegének felvásárlására. A legfrissebb infók szintén evleaks Twitter profiljáról származnak, ezek alapján a Normandy “haláláról szóló hírek erősen túlzóak”, azaz könnyen megeshet, hogy az év első felében, a végleges akvizíció előtt még androidos Nokiát is láthatunk a piacon.

Tovább a teljes cikkhez >>> tech2.hu

<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: