Számítógépek - Okostelefonok

A Windows Phone 7 telefonok alkalmazások megelőzték az AndroidosokatA Windows Phone 7 telefon alkalmazások megelőzték az Androidosokat

Legújabb adatok szerint a Microsoft Windows Phone 7 telefonok platformján megjelenő külső alkalmazások száma gyors ütemben növekszik, ezen a téren még az egyébként jól teljesítő Android rekordját is sikerült lepipálni...

A Windows Phone 7 telefonok alkalmazások megelőzték az Androidosokat
Több lap is beszámolt az elmúlt napokban a Microsoft mobil operációs rendszerének eredményéről, amellyel a szoftver felhívta magára a figyelmet. Az IDC adatai szerint ugyanis alig 2 hónap alatt több mint 4 ezer külső alkalmazást sikerült hozzáadni a kínálathoz, ehhez pedig az Androidnak több mint 5 hónapra volt szüksége, vagyis az új rivális jóval rövidebb idő alatt teljesítette a fontos mérföldkövet.

A sikerszámba menő eredményt többféleképpen is magyarázzák, az ugyanis korántsem biztos, hogy az operációs rendszer jó fogadtatása és gyors terjedése az egyetlen ok. Egyszerűen arról van szó, hogy egyrészt immár sokkal többen szeretnének haszonra, vagy legalábbis ismeretségre szert tenni az okostelefonokra megjelenő külső alkalmazások elkészítése és forgalmazása révén, mások pedig az iOS és az Android platformokon már meglévő alkotásaikat portolják át gyorsan az új rendszerre.
 
Azt sem feledhetjük el, hogy a Windows esetében jóval szélesebb tábor van birtokában az alapvető tudásnak és a különböző programozási fortélyoknak, így eleve nagyobb számban csatlakozhatnak a külső fejlesztők köreihez.

A Microsoft számára mindenesetre fontos eredmény, hogy gyorsan bővül az alkalmazások száma, ez ugyanis előfeltétele a további gyors terjedésnek. Szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az alkalmazások terén a Windows Phone 7 telefonok hamarosan előreléphetnek a harmadik helyre, itt ugyanis várhatóan nem sok ellenállásban ütközik majd az olyan riválisok részéről, mint a webOS, a Blackberry OS, vagy akár a Symbian. Ezzel pedig felzárkózhatnak a nagyok mögé, és a mobil operációs rendszerek versenyében szintén meglehet a negyedik, vagy akár harmadik hely.

Ezt valamikor a jövő év közepére érhetik el - meglátjuk, teljesül-e a jóslat.
 
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható sg.hu

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: