Vizuális kiegészítők - Webkamerák
2008 szeptember 23., kedd 01:00
Májusban diagnosztizálták a kislány rosszindulatú megbetegedését, ami miatt nyolchónapos kemoterápiás kezelésre szorul. A gyakori budapesti kórházi kezelések miatt és a fertőzések elkerülése érdekében nem járhat iskolába, de osztályfőnöke és édesapja ötlete segítségével mégis mindennap részt vehet az órákon.
Sabján Imre, a Palini Általános Iskola igazgatója az MTI-nek elmondta: nyáron fogalmazódott meg Panka osztályfőnökének fejében a gondolat, hogyha bevinnének az osztályba egy számítógéphez kapcsolt kamerát, a szülők pedig otthon kialakítanák a hangos-képes kapcsolatot, a kislány jelen lehetne az órákon. Az iskolában szinte minden szükséges felszerelés adott volt, antennát és egy kamerát kellett csak beszerezni ahhoz, hogy az internetes kapcsolatot létrehozzák a szülői ház és az intézmény között.

A gyerekek reggel maguk kapcsolják be a számítógépet, a világhálós kapcsolat révén az órák előtt az osztálytársak is társaloghatnak Pankával. Az órák alatt a kislány pedig ugyanúgy kérdéseket kap, válaszolni tud, megoldja a feladatokat, vagyis nem marad le a tanulásban. Az igazgató azt is hozzátette, hogy a személyes találkozások és így a számonkérés sem marad el, az oktatási törvényben biztosított lehetőséggel élve az osztályfőnök hetente több alkalommal is meglátogatja tanulóját.
Panka akkor sem marad el az órákról, ha éppen a fővárosi kórházban tölti a napjait, ugyanis édesapja nemcsak otthon, de a kórteremben is kiépítette a WiFi-hálózatot, a webkamerát pedig laptophoz kapcsolva ugyancsak megkapja az iskolai feladatokat. Gráner József azt mondta: hetente legalább egyszer, de van úgy, hogy négyszer is meg kell tenniük az oda-vissza több mint 400 kilométeres távolságot, ezért most mobil internetes előfizetést is vásárol, hogy utazás közben se maradjon le Panka a tananyagban.
Az apa az MTI érdeklődésére azt is hozzátette: a kislány állapota szerencsésen javul a félidőben tartó kezelések hatására. Elmesélte, hogy májusban egy röntgenfelvétel, majd még aznap egy CT-vizsgálat, másnap pedig a kórházi szövettani eredmény mutatta ki Panka mellkasa alatt a rosszindulatú daganatot, amely mindössze három hét alatt alakult ki. A diagnózist követően azonnal megkezdték a kezelést, és a legutóbbi két CT-vizsgálat már azt mutatta, hogy csökkent a daganat mérete. A szülők az orvosok véleményére támaszkodva nagyon bíznak a jövőben, mert a nyirokrendszert megtámadó daganatot gyorsan felfedezték, és így időben meg is kezdődhetett Panka reményteli gyógyítása.
***
Kapcsolódó cikkek: - Vissza
| ||||
| < Előző | Következő > |
|---|
Hozzászólás
101 IKT ötlet
| Tovább |
CNN Diákhíradó - A fenyegető olajszennyeződés "egyenes adásban"A CNN Diákhíradója (CNN Student News) különkiadásban számol be a Mexikói-öbölben történt olajszennyeződési katasztrófáról. |
| Tovább |



