Interaktív Oktatástechnika - Vezércikkek

IQ - intelligence quotient, azaz intelligenciahányados. Viszonyító szám. Segítségével kimutatható a vizsgált személy pillanatnyi értelmi képessége. Nagyjából. Többnyire. Sok szakértő szerint pedig egyáltalán nem.

Az intelligencia szót általában az értelem szinonimájaként használják, nagyon helytelenül. Az „intelligencia” szó ugyanis egy többszörös jelentésréteggel rendelkező, tudományos fogalmi absztraktum. A különböző, IQ-szintet mérő tesztek és vizsgálatok alaposan megosztják még a szakembereket is. A legújabb „divatos” elméletek szerint az intelligencia valójában nem más, mint a „bármilyen helyzethez való gyors és hatékony alkalmazkodás”, ergó gyakorlatilag nem mérhető.  Több tudós és kutató úgy véli, az utóbbi száz évben használt IQ-tesztek nem megbízhatóak, hiszen hagyományosan inkább a bal agyfélteke működését (logika, matematika) mérik, míg a jobb féltekét (kreativitás, intuíció) kevéssé vagy egyáltalán nem dolgoztatják. A hagyományos iskola követői szerint az intelligencia az elme elemző és megkülönböztető képessége, és mint ilyen igenis mérhető. Ez utóbbi megközelítés alapján születtek a különböző IQ-tesztek, és ez utóbbit mérjük ma is...

Tovább a teljes cikkhez >>> Okosabb mint Goethe A legjobb online IQ-tesztek (techline.hu)

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon

Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

Események

Digitális tananyagok

Digitális, interaktív tananyagok

digitális tananyag 1x1

óvoda

általános iskola

... tovább >>>

közép- és szakiskola

... tovább >>>

tantárgy szerint

matematika | földrajz | biológia | fizika | magyar nyelvtan | magyar irodalom | angol | német | kémia | történelem | történelem |

digitális tananyag videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>
Stiefel - A tudás forrása Balázs-Diák Kft. - Minden ami a színvonalas oktatáshoz kell
Műszaki Kiadó Apáczai Kiadó

Tananyag

IKT eszközök

interaktív tábla módszertan | interaktív tábla használata | interaktív tábla szoftver | interaktív tábla működése | interaktív tábla előnyei | interaktív tábla kiegészítő eszközei |

további témák

interaktív tábla módszertaninteraktív tábla használata | interaktív tábla szoftverinteraktív tábla működése | interaktív tábla előnyei | interaktív tábla kiegészítő eszközei |

interaktív tábla 1x1

interaktív tábla tipp és trükk

Interaktív tábla videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>
  
IKT műhely

ikt tippek - trükkök, ikt az oktatásban, ikt az osztályomban

további témák

képernyő video készítés | videoszerkesztő program | fotóalbum | jogtiszta zene | gondolattérkép készítés |

órai bontásban...

matematika | fizika | földrajz | magyar irodalom | ének-zene | biológia | angol nyelv | történelem | magyar nyelvtan | testnevelés |

ikt alapfokon

ikt haladóknak

IKT az osztályomban videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>
  
ikt tippek - trükkök, ikt az oktatásban, ikt az osztályomban

további témák

flash programozás | jogtiszta képek | képszerkesztő programok | jogtiszta videók | hang konvertálás, kép konvertálás | puzzle készítése | webinárium online | képernyő video készítés | videoszerkesztő program | fotóalbum | jogtiszta zene | gondolattérkép készítés | flash programozás | jogtiszta képek |

órai bontásban...

matematika | fizika | földrajz | magyar irodalom | ének-zene | biológia | angol nyelv | történelem | magyar nyelvtan | testnevelés |

ikt tippek kezdőknek

ikt trükkök haladóknak

ikt tipp & trükk videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>
  
Microsoft Partners in Learning - ikt tippek - trükkök, ikt az oktatásban, ikt az osztályomban

ms tisztaszoftver

 - Interaktív Oktatástechnika Portál - Információk egy fedél alatt www.iot.hu - interaktív tábla, feleltetőrendszerek, feleltető rendszerek, digitális tananyagok, digitális írástudás, online tananyagok, interaktív tananyag, e-tananyag, elektronikus tananyag, pedagógus képzés, IKT képzés
Földrajz: Hőmérsékleti album
 
Készíts hőmérsékleti albumot...
Tovább

ms tipp és trükk

ms ikt videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>

további témák

autocollage | onenote | office 2010 | word 2010 | excel 2010 | power point 2010 | live@edu | kodu | songsmith | phothostory | skydrive | movie maker | windows 7 | windows 8 | bing |

  Szoftverbörze tanároknak - ingyenes Microsoft szoftverek Ingyenes Microsoft szoftverek tanároknak

ikt tippek - trükkök, ikt az oktatásban, ikt az osztályomban

további témák

sulivilág | twitter | google plusz | facebook | youtube | képmegosztás | közösségi oldalak | web 2.0 | hírcsatornák |

web2 1x1

web2 tipp és trükk

Web 2 videók

IOT Videófal