IKT műhely - Tippek-Trükkök - IKT

IOT.hu - IKT hírportál pedagógusoknak Persze a körzeti rendelőkben sem kell fizetnünk a szemvizsgálatért, az alábbi, ingyenes szolgáltatások igénybe vételével viszont egyetlen percet sem kell várakoznunk.

Azt azért senki e gondolja, hogy ha problémája lenne a látásával, akkor az online szemvizsgálatot kínáló oldalak megbízható diagnózist adnak, mi több, óvva intünk bárkit is, hogy ezen eredmények alapján keressen/rendeljen szemüveget magának. Ezek az oldalak inkább egyfajta útmutatással szolgálnak, de persze azt, hogy az eredmény birtokában felkeressük-e vagy sem a szemészorvost, azt nekünk kell eldöntenünk.

Ha valaki Kentuckyban szeretne jogosítványt szerezni, érdemes felkeresnie ezt az oldalt. Itt egy nagy táblát látunk, amit valójában megadott távolságról kell szemlélni. És hogy mennyi ez a távolság? Mérjük le képernyőnkön a nagy E betű hosszát, szorozzuk meg 2,838-cal – ekkora távolságra kell ülnünk (cm-ben) a monitortól. Takarjuk le valamelyik szemünket, majd kezdjük el nézni a betűket. Nézzük meg, milyen szám áll a betű mellett, amelyiket még tisztán látjuk, ebből az értékből következtethetünk a látásélességünkre. Csak kiindulásként: az ember normál látási élessége: 20/20.

online szemvizsgálat

Egyszerű ábra, pillanatok alatt információt kapunk látásélességünkről

 

A következő oldalon többféle látás-rendellenesség szűrérésre is lehetőség kínálkozik, így megtalálhatjuk a jól ismert, körökbe rejtett számokat a színvakság felfedezésére, de persze itt is találhatunk látásélesség vizsgálatokat.

online szemvizsgálat

Egyszerűen észrevehető a színvakság

 

Mindenekelőtt meg kell adnunk monitorunk méretét, a képernyő felbontását, majd meghatározott távolságra kell elhelyezkednünk egy piros pöttytől, és kezdődhet a vizsgálat (persze ismét külön-külön a bal és a jobb szemre). Amíg jól látjuk a betűket, a Next gombra kell kattintanunk, de ha már homályosan, akkor a Stopot kell választanunk, és máris megkapjuk az eredményt.

Az IVAC szemvizsgáló oldalon  először be kell állítanunk, hogy a képernyőnkön hány centi a kalibrációs vonal, majd meg kell adnunk, milyen távolságra ülünk a monitortól. Ezután megadhatjuk milyen „szemvizsgáló táblát” szeretnénk látni (olyat, amelyen betű van, vagy inkább a képeket részesítjük előnyben), sőt azt is meghatározhatjuk, hogy többet vagy csak egyet mutasson belőlük az oldal.

online szemvizsgálat

Akár képeken is tesztelhetjük, mennyire éles a látásunk

 

A Display gombra kattintás után dönthetjük el, hogy élesen látjuk-e a képet (betűt), és ennek megfelelően növelhetjük (Larger) vagy csökkenthetjük (Smaller) a nagyságát. Természetesen itt is azonnal megkapjuk a „vizsgálat” eredményét.

Végül egy picit komolyabb oldalt is bemutatunk, persze a komolyság itt azt jelenti, hogy nem csupán egyetlen vizsgálatból kapunk tájékoztatást szemünk állapotáról.

online szemvizsgálat

Többféle kérdésre is válaszolnunk kell

 

Az eyeexamonline használatához némi angoltudásra azért szükség lehet, hiszen 10 különféle feladatot kell végrehajtanunk, majd meg kell válaszolni egy hosszabb kérdőívet is. Ám aki túljut ezen, az részletes leírást kaphat szeme állapotáról. E sorok írójának a szolgáltatás azt tanácsolta, forduljon szemészorvoshoz, s talán valamennyi értékelést ugyanígy zárja. Nagyon nem tévedhet…



<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



... Tovább a teljes cikkhez >>> techline.hu - Online szemvizsgálat ingyen

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: