Interaktív Oktatástechnika - Vezércikkek

Nemzeti Digitális Közmű, az új varázsszó - Interaktív Oktatástechnika Portál - Információk egy fedél alatt www.iot.hu - interaktív tábla, feleltetőrendszerek, feleltető rendszerek, digitális tananyagok, digitális írástudás, online tananyagok, interaktív tananyag, e-tananyag, elektronikus tananyag, pedagógus képzés, IKT képzésNemzeti Digitális Közmű, az új varázsszó

A Nemzeti Digitális Közmű lehet a következő évek új varázsszava – legalábbis ha megvalósulnak a valóban meggyőzőnek tűnő tervek. Többek között erről is beszélgettünk Molnár Szilárddal, az ITTK kutatási igazgatójával.

- Tavaly novemberben a Miniszterelnöki Hivatal informatikáért felelős kormánybiztosa előterjesztést készített egy digitális optikai közmű kialakításáról. Ennek célja, hogy állami szerepvállalással létrehozzanak egy olyan fizikai infrastruktúrát, amely másfél-két év alatt a települések szintjén elérhetővé teszi egy modern optikai gerinchálózat szolgáltatásait. A pénzügyi értelemben önfenntartó szélessávú  hálózat a fizikai hozzáférésen túl lehetőséget ad arra is, hogy ezen keresztül az állam a közszolgáltatásait hatékonyabban eljutassa a végfelhasználókhoz.

- Eddig mindenhonnan azt hallottuk, hogy Magyarországon a szélessávú lefedettség 98 százalékos. Miért van akkor szükség mégis ilyen új fejlesztésre?
- El kell különíti az infrastruktúra-kiépítés különböző szintjeit. A legfelső szint az országos gerinchálózatot takarja, ami a nagyobb közintézményeket, egyetemeket, kutatóintézeteket köti össze. Ennek csomópontjaihoz kapcsolódnak a középszinten megjelenő regionális és települési hálózatok, illetve az itt működő helyi közintézmények (iskolák, kórházak, könyvtárak, önkormányzatok). A középső szinten a csomópontok lehetőleg úgy kerülnek kialakításra, hogy azok egyenlő versenyhelyzetet biztosítsanak a következő, azaz harmadik szint számára elérést biztosító szolgáltatók számára. A harmadik szint az úgynevezett házig érő üvegszál, amely a háztartások, a vállalkozások, civil szervezetek hozzáférését biztosítja. Az említett arányszám legjobb esetben is csak második szintet takarhatja, de talán még azt sem. Ugyanis a MEH adatai szerint a minimálisan elvárható 2 Mbit/s sávszélesség csak a hazai települések 79 százalékában érhető el, így a kérdésben említett arányszámokat megfelelő kritikával kell kezelni.
 
- Nemzetközi viszonylatban ezzel hova tartozunk?
- Finoman szólva sem az élmezőnybe. Dél-Koreában például szintén az ezredfordulón indult üvegszálas fejlesztések, amelynek révén ma már odáig jutottak, hogy a lakosság több mint fele 3 éven belül 100 Mbit/s-os sávszélességet használhat. Nagyon hasonló terveket dédelget Luxemburg is, míg Japánban 2010-re a háztartások 90 százalékában elérhetővé akarják tenni a minimum 30 Mbit/s-os sávszélességet. Az európai országok többsége is radikális infrastruktúra fejlesztésekbe kezdett, hiszen a kommunikációs hálózatok minősége alapjaiban határozza meg a munkavállalás, a szolgáltatások igénybevételének, a kommunikáció, a szabadidő eltöltésének lehetőségeit, esélyegyenlőségeit. Az idei Internethajón éppen ezért az előadások erre a területre, hazánk esetében a Nemzeti Digitális Közműre koncentrálnak majd.

- A jubileumi, tizedik internethajóra is megjelenik a Kék Notesz.

- A BME-UNESCO ITTK által összeállított Kék Noteszt az Internethajó szervezői adják ki a köznyilvánosság számára mindenkor hozzáférhető adatok felhasználásával a magyar információs társadalom állapotáról. A célunk az, hogy átfogó képet mutassunk az elmúlt év információs társadalom építésének eredményeiről, és a magyar infokommunikációs helyzetről.

- A számok nem hazudnak, tartja a mondás. Mégis, a Kék Notesz megjelenése szinte minden évben társadalmi esemény lesz: reflektálnak rá a politikusok, a gazdasági élet szereplői, szociológusok, kutatók.
- Valóban nem hazudnak a számok és az adatok – ám az is tény, hogy nem nagyon szeretünk szembesülni a negatív dolgokkal. Márpedig a Kék Noteszszel az egyik legfontosabb célunk az, hogy bemutassuk a főbb trendeket, reagáljunk a régi jelentések főbb megállapításaira, valamint a sokszor fals adatokra – így például a korábban említett szélessáv-lefedettségre.
 
- Ezúttal mire fókuszál az összeállítás?
- A jelentés elsősorban azokkal a kérdésfelvetésekkel foglalkozik, amelyeket megválaszolva van esély arra, hogy az információs társadalom fejlődése dinamikusabb legyen Magyarországon. Szó lesz benne a digitális megosztottságról, az e-befogadás eddigi eredményeiről, az e-közigazgatás fejlesztésének legfontosabb trendjeiről, és még legalább harminc hasonlóan fontos témáról.
 
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható hirek.prim.hu

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor

Események

Digitális tananyagok

Digitális, interaktív tananyagok



digitális tananyag 1x1

 


óvoda

általános iskola

... tovább >>>

közép- és szakiskola

... tovább >>>

tantárgy szerint

matematika | földrajz | biológia | fizika | magyar nyelvtan | magyar irodalom | angol | német | kémia | történelem | történelem |

 

 

digitális tananyag videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>
Stiefel - A tudás forrása Balázs-Diák Kft. - Minden ami a színvonalas oktatáshoz kell
Műszaki Kiadó Apáczai Kiadó


Tananyag

IKT eszközök


interaktív tábla módszertan | interaktív tábla használata | interaktív tábla szoftver | interaktív tábla működése | interaktív tábla előnyei | interaktív tábla kiegészítő eszközei |

további témák

interaktív tábla módszertaninteraktív tábla használata | interaktív tábla szoftverinteraktív tábla működése | interaktív tábla előnyei | interaktív tábla kiegészítő eszközei |

 
interaktív tábla 1x1

interaktív tábla tipp és trükk

 

Interaktív tábla videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>
  
 

 

 



IKT műhely


ikt tippek - trükkök, ikt az oktatásban, ikt az osztályomban

további témák

képernyő video készítés | videoszerkesztő program | fotóalbum | jogtiszta zene | gondolattérkép készítés |

órai bontásban...

matematika | fizika | földrajz | magyar irodalom | ének-zene | biológia | angol nyelv | történelem | magyar nyelvtan | testnevelés |

 
ikt alapfokon

ikt haladóknak

 

IKT az osztályomban videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>
  
 

ikt tippek - trükkök, ikt az oktatásban, ikt az osztályomban

további témák

flash programozás | jogtiszta képek | képszerkesztő programok | jogtiszta videók | hang konvertálás, kép konvertálás | puzzle készítése | webinárium online | képernyő video készítés | videoszerkesztő program | fotóalbum | jogtiszta zene | gondolattérkép készítés | flash programozás | jogtiszta képek |

órai bontásban...

matematika | fizika | földrajz | magyar irodalom | ének-zene | biológia | angol nyelv | történelem | magyar nyelvtan | testnevelés |

 
ikt tippek kezdőknek

ikt trükkök haladóknak

 

ikt tipp & trükk videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>
  
 

Microsoft Partners in Learning - ikt tippek - trükkök, ikt az oktatásban, ikt az osztályomban

ms tisztaszoftver


 


 
 - Interaktív Oktatástechnika Portál - Információk egy fedél alatt www.iot.hu - interaktív tábla, feleltetőrendszerek, feleltető rendszerek, digitális tananyagok, digitális írástudás, online tananyagok, interaktív tananyag, e-tananyag, elektronikus tananyag, pedagógus képzés, IKT képzés
Fizika: Összefoglalás - Megmaradási törvények
 
Gyorsan tisztázzuk az osztállyal, melyek a legfontosabb megmaradási törvények: lendület, perdület, energia-megmaradás (munkatétel); mindenki válasszon egy törvényt, és keresse meg SDT-ben, illetve a Sulineten a rá vonatkozó információkat, és készítsen egy rövid, kb. egy oldalas összefoglalást belőle!
Tovább

ms tipp és trükk

 

ms ikt videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>

további témák

autocollage | onenote | office 2010 | word 2010 | excel 2010 | power point 2010 | live@edu | kodu | songsmith | phothostory | skydrive | movie maker | windows 7 | windows 8 | bing |

  Szoftverbörze tanároknak - ingyenes Microsoft szoftverek Ingyenes Microsoft szoftverek tanároknak

ikt tippek - trükkök, ikt az oktatásban, ikt az osztályomban

további témák

sulivilág | twitter | google plusz | facebook | youtube | képmegosztás | közösségi oldalak | web 2.0 | hírcsatornák |

 
web2 1x1

web2 tipp és trükk

 

Web 2 videók

Kattintson a logóra a normál mérethez

Twitter IOT.hu - Kövessen minket a Twitteren >>> IOTvideók - Nézze meg a többi IOTvideót is >>>IOTlinktár - Többszáz kategorizált IKT link >>>IOTrádió - Hallgassa meg a többi riportot is >>>
  
 

IOT Videófal