Hírek - IKT hírek röviden

IOT.hu - IKT hírportál pedagógusoknak Óriási összeget fektetne be a török kormány az oktatásba: Korea után ugyanis Törökország is jelentős mennyiségű táblagépet szerezne be.

Ugyan nem annyira ambiciózus, mint a koreai program, a török terv azonban szintén óriási hatással lehet az ország oktatására. A nagyjából 73 millió lakosú ország ugyanis négy éven belül a jelenleg táblagép-mentes oktatási rendszert tizenötmillió géppel árasztaná el.


A FATIH projekt ráadásul már mozgásban is van Zafer Caglayan, az ország pénzügyminisztere nemrég három kitérőt tett a Szilíciumvölgyben: a Microsoft mellett az Apple és az Intel illetékeseivel is találkozott. A megbeszélések eredményeként a Microsoft kész csapatokkal segíteni a projekt lebonyolítását, amint a végleges megállapodás megszületik.


Az Apple sem zárkózott el a bombaüzlet elől: a vezetőket azonban emellett iPhone és iPad kiegészítőket előállító gyárak telepítése is érdekelte. Az Intel pedig kutatói részleg telepítésével segítené az országot. Az FATIH projektnek azonban van egy hátulütője a táblagépipar nagy szereplői számára: a tender nyertese köteles lenne a gépeket Törökországban legyártani.
<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



... Tovább a teljes cikkhez >>> technet.hu - A Microsoft felügyelné a török oktatási programot

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: