IKT műhely - Facebook

IOT.hu - IKT hírportál pedagógusoknak Érdemes pár percet szánni a Facebook biztonságra, az adatvédelmi beállításokra, sok kellemetlenségtől megóvhatja magát az ember. Azt is eláruljuk, hogyan lehet lejönni a Facebookról.

Ahogy a felhasználók száma nő, a Facebook pedig a mindennapi életünk egyre természetesebb részévé válik, úgy kerül fel több és érzékenyebb adat a közösségi oldalra. Bár sokan szidják adatvédelmi okból a szájtot, 2-3 perc alatt igazából minden egyszerűen beállítható - ebben próbálunk most egy kis segítséget adni.

A megosztás dolgai
Profilunk falára első körben az kerül, amit mi megosztunk magunkról. Az már unalomig ismételt - ennek ellenére sokak által figyelmen kívül hagyott - figyelmeztetés, hogy mindent ne osszunk meg, tehát ne ide írjuk, hogy “most két hétig nem vagyok otthon, kulcs a lábtörlő alatt”. De mivel a megosztási beállítások augusztus végén megváltoztak, érdemes ennél finomabb dolgokat is átnézni.

A megosztani kívánt tartalom beírása/kiválasztása után három dolgot választhatunk ki. Az első, emberes ikon lekattintása után beírhatjuk, hogy kivel/kikkel vagyunk. A másodikkal helyszínre helyezhetjük magunkat, a legfontosabb, harmadikkal pedig azt dönthetjük el, hogy kivel is szeretnénk megosztani az adott információt/tartalmat. A Public teljesen nyilvános, Facebookon kívülről is látható megosztást jelent, a Friend a barátok által láthatót, az Egyéni pontban pedig kiválaszthatunk bizonyos embereket. Ez utóbbi történhet úgy is, hogy például megadjuk a barátainkat - így mindegyik facebookos ismerős láthatja, amit kirakunk éppen -, majd adunk pár kivételt - így ők mégsem láthatják.

A megosztási szabályainkat megadhatjuk egyenként is, de legjobban akkor járunk, ha az adatvédelmi beállítások oldalán már eleve azt választjuk ki, amit várhatóan leggyakrabban használunk majd. Aztán amikor úgy gondoljuk, hogy egy dolgot valakivel mégsem osztanánk meg, akkor begépelés után az adott kiírás dolgait megváltoztathatjuk, ideiglenesen felülírva az adatvédelmi beállításoknál megadott elveket.
Nem árt tudni, hogy augusztus vége óta már utólag is megváltoztathatjuk egy-egy megosztásunk beállítását, ehhez az adatlapunk falán a megosztás fölé kell vinni a kurzort, az ekkor megjelenő fogaskerékre kattintani, innen pedig már egyértelmű.

Mi kerül a profilunkra?
Profilunkra nem csak az kerülhet, amit mi írunk ki, hanem amit ismerőseink írnak ki / címkéznek fel. Embere válogatja, de én úgy gondolom, hogy az idétlen facebookos spam elkerülésének legegyszerűbb módja, ha az ember kikapcsolja azt, hogy másik is írhassanak az üzenőfalára. Ettől természetesen még hozzászólhatnak bármilyen megosztásunkhoz, és bármit tudnak nekünk írni, például szülinapi üzenetet is - csak éppen személyes üzenetben, ahogy egyébként más csatornán is tennénk. A beállítás a félig magyar, félig angol felületű adatvédelmi oldal How You Connect pontjában tehető meg, ezen belül a Who can post on your Wall? résznél.

Az adatvédelmi oldalon rögtön a How You Connect alatt található a How Tags Work pont, itt azt állíthatjuk be, hogy mi történjen olyankor, ha valaki felcímkéz minket egy képen/szövegben. Itt az első lehetőséget (Profile Review) érdemes bekapcsolni, így elkerülhető, hogy mire néhány óra után Facebook elé kerül az ember, ismerősök spamelő alkalmazásainak átverős bejegyzései lepjék el profilja falát.

Hogyan törölheted magad?
Az első, ideiglenesebb verzió a felfüggesztés/deaktiválás. Fiókunk felfüggesztését a biztonsági beállítások legalsó sorában kérhetjük. Ilyenkor semmit nem tüntetünk el a Facebook szervereiről, de a többi felhasználó (és saját magunk számára) így fog tűnni: sem profil, sem képek, semmi - tulajdonképpen nem is vagyunk Facebookon. A felfüggesztés előnye, hogy később visszacsinálható, és onnan folytathatjuk facebookos önmagunkat, ahol abbahagytuk.
A végső megoldás valószínűleg nem megoldás

A végső megoldás valószínűleg nem megoldás


A törlés választása esetén az összes adatunk törlődik a Facebookról, véglegesen.  
<<< Szóljon hozzá a cikkhez! Ha hasznosnak találja lájkolja, twittelje! Kollégái, ismerősei így könnyebben rátalálnak és szívesen olvassák ezt a cikket. <<< egy kattintást megér!

***

Kapcsolódó cikkek:

Keresés a portálon


Főszerkesztő +Tarnavölgyi Gábor



... Tovább a teljes cikkhez >>> technet.hu - Így védheted adataidat a Facebookon

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: